Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Szent Sátor

2009.09.06

 A SZENT SÁTOR ELEMEI

  

szentsator.jpgMózes 2. Könyve 26. rész


HOGY KÖZÖTTÜK LAKOZZAM!
Egy nép futva vonul ki Egyiptomból. Még a kenyértésztát tartalmazó tál is keletlenül kerül a vállakra. Ezzel szemben egy bonyolult mérnöki kivitelezési utasítás olvasható el ebben a fejezetben takácsnak, ötvösnek, asztalosnak stb. egyaránt. Bonyolultan nagyszerű és természetesen egyszerű. E rész leírása szolgált „tervrajzként” a Szent Sátor felépítéséhez. “Készítsenek nékem szent hajlékot, hogy közöttük lakozzam. Mindenestül úgy csinálják, amint én megmutattam néked a hajléknak formáját.” (II. Mózes 28:8-9) Isten testet öltését megelőzően jóval több, mint ezer évvel korábban hangzott el az imént idézett kijelentés. Felfoghatatlan szeretetből fakadó vonzódás tükröződik ebben a mondatban. Isten az emberek között akar lakozni, pontosabban Izrael népe között. Ez a kijelentés világossá teszi a Mindenható szándékát; fenségének minden félelmetes szakrális eleme és azok jelentősége mellett (pl. a főpap csak évente egyszer léphet a Szentek Szentjébe, a Frigyládát érintéssel oltalmazó Uzza azonnal meghal stb.) szüntelen keresi a mélyebb és szorosabb közösséget az emberrel. A köznapok és az ünnepnapok része kíván lenni. E célból a Találkozás Sátrának minden elemében meg kell jelennie e közösség tényének, amelynek középpontjában az Úr áll. Az örökkévalónak ez a vágya az évezredek alatt semmit sem változott.

A RÉSZEK KAPCSOLATA:
A függönyök, a deszkatartó oszlopok, azok arany-, ezüst- vagy réztalpai, mind részei az egésznek, amely a Találkozás Sátrát képezi. Semmilyen részlet nem hanyagolható el, semmi nem hiányozhat! A részek különböző feladatokat látnak el. A belső drága bisszusz függönyök, bár nagyon szép, igényes kivitelezésűek, nem alkalmasak az elválasztásra a deszkázat, az oszlopok nélkül. A deszkák, az oszlopok nem állnának meg talapzat nélkül. Az egész építmény nem állná ki a puszta időjárási viszontagságait a fedém nehéz bőrből készült külső borítása nélkül. Hurkok, kapcsok, horgocskák kötik össze a Sátor darabjait, hogy a pusztai szél szét ne zilálja. A részek kapcsolatát ezek pontos száma és precíz elkészítése biztosítja. Mit tanít a Szentsátor pontos leírása? Izrael közösségének egységet kell képeznie. Noha törzsekből, családokból épül fel, csak egységet alkotva lehetnek „Isten hajlékává” – ahol az Örökkévaló lakozik. Egymástól elszigetelt emberek csoportjában, viszályban nem lakhat az Úr.
Ugyanez érvényes az Újszövetségi Gyülekezetre. Az Efézusi levél 4:16-ban Pál arra tanít; Krisztusban, a Főben „az egész test szép renddel egyberakatván és egybe szerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga felépítésére szeretetben.” Kolossé 2:19-ben így tanít az Ige; akiből az egész test a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén növekedik az Isten szerinti növekedéssel.” Az Isten terve szerinti gyülekezet tehát nem fogyasztói közösség, ahol a tagok fizetség ellenében részesülnek lelki-szellemi szolgáltatásokban. Ma, amikor a személyes felelősségvállalás egyre inkább háttérbe szorul, Isten célja semmit nem változott.
MINDENKINEK ÉLŐ, TEVÉKENY KAPCSOLATBAN KELL LENNIE A MÁSIK TESTVÉRREL. ÍGY ÉPÍTI EGYIK A MÁSIKAT SZERETETBEN.

/Dobner Győző/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

EllAstevy

(Ellcava, 2019.11.04 20:57)