Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


nagyhét népszokások

2010.03.10

(részlet)

Nagyhét

Nagyhét, Somogyi Eleknél sanyarúhét, az őrségi Bajánsenye reformátusainak ajkán videshét (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az ember egészségének és jólétének biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányulnak. A velük összefüggő mágikus műveletek népünknél leginkább nagyhéten történnek. Ez egyúttal a húsvéti előkészületnek és vallásos megindulásnak, olykor telítettségnek testi, de főleg lelki tisztálkodásnak ideje, alkalma még a század elején is. Töredékei egyének, olykor még falusi közösségek mágikusnak érzett cselekedeteiben, munkájában máig fölcsillannak.

A palóc még a századfordulón is megtisztította egész portáját. Kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. Szerszámait rendbehozta, néha ki is fényesítette. Minden holminak, még a legkisebbnek is ragyognia kellett a tisztaságtól. Mikor a házával rendbejött, akkor elhalt hozzátartozóira gondolt: sírjukat fölfrissítette.

Hasonlóképpen történik az ország többi vidékén is. Így Magyarpolány német népe éppúgy rendbeteszi és felkoszorúzza a sírokat, mint halottak napjára. Szil rábaközi faluban nemcsak a temetőt, hanem még árkait is megtisztítják húsvétra. Minden sírt rendbehoznak. Azokét is, akiknek már nincs családbeli gondozójuk. Végül a sírokra barkacsokrot raknak. A tisztálkodás főképpen nagypénteken és nagyszombaton érte el mágikus-szakrális teljesedését.

 

A harangok Rómába mennek…

A húsvéti ünnepeket megelőző, úgynevezett nagyhét legfontosabb napjai a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, „a harangok Rómába mennek", s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, sokfelé friss sóskát, spenótot, vagy éppen csalánt főztek, s az a hiedelem járta, hogy így jobb lesz a termés. A csirkéket is friss zölddel etették.

Azt mindannyian tudjuk, hogy nagypénteken tilos húst enni. Az ilyenkor szokásos étrend a rántott leves, a tészta, az ecetes-hagymás hal, amit ruszlinak is hívnak, vagy éppen a tojásos, tejes ételek. Tipikus böjti ebéd a bableves és mákos tészta is. Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem raktak tüzet sem, kenyeret már csak ezért sem süthettek. A pénteki nap általában sem tartozik a szerencsés napok közé, nagypéntek különösen nem, hiszen a keresztény egyház szerint ez Jézus megfeszítésének emléknapja. Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. Eső esetén jó tavaszt jósolnak, ám ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz. A víz, amely megtisztít, különös jelentőséggel bír ezen a napon. Úgy tartják, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének. A csépai hiedelem szerint szótalan víznek kellett lennie, vagyis menet közben, sem jövet, sem közben nem volt szabad megszólalni. A nagypénteki jószágfürösztés is sokfelé volt ismert, hasonlóan egészségvarázsló célzattal.

A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: „Kígyók, békák távozzatok!" Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra. Gyerekjátékként is fennmaradt a nagyszombati féregűzés. Haranggal, csengővel a nyakukban szaladták körbe a házat:

Kígyó, béka, távozz el a háztú,
kígyó, béka, távozz el a háztú!
(Barna 1979: 90)

Csépán úgy vélték, hogy nagyszombaton a ház körülseprésével a boszorkányokat is elhajtják. A ma is gyakorolt és közismert húsvéti nagytakarítás többnyire meszeléssel, mázolással egészült ki. Így ír erről visszaemlékezésében Vankóné Dudás Juli Galgamácsáról: „A lányok mázolták, meszelték, tapasztgatták a falakat, a padot, mely az ablak alatt állt egész nagyhéten. Ez a padka földből volt, az ablak alatt, közvetlen a fal tövében".

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.